Amióta csak emlékszem, mindig is képregénykiadó szerettem volna lenni.
A képregények szeretete valamikor alsós koromra tehető. Talán másodikos voltam, amikor a Pajtás magazint behozták az osztályunkba, és ott úgy lehetett vásárolni belőle (akkoriban 2 Ft volt), hogy nem kellett azonnal fizetni, hanem felírtak, és lehetett utólag is hozni az árát. Ezt mindig egy kiválasztott tanuló, úgynevezett „Pajtásfelelős” írta és gyűjtötte be. Mivel a nálam három évvel idősebb bátyám volt a saját osztályában ez a Pajtásfelelős, így az ofő számára evidens volt, hogy itt én leszek, úgyhogy én kaptam eme megtiszteltetést. Nem ment jól: volt, hogy elfelejtettem felírni azt, aki vitt belőle, volt hogy azt, aki fizetett. Vagyis minden jel arra mutatott, hogy ezt nem kéne csinálnom.
A Pajtásban futó képregények majdnem mindegyikét szerettem. Lehetett az Pif, Pifu, Herkules, Okada, az indiánfiú, Dr. Justice, Rahan, Placid és Múzó, Leo, vagy akár Artúr. Heti egy oldallal mindig vártuk a következő számot, és vele a folytatást. Aztán jöttek a Mini Pajtások (már 8 Ft-ért), amelyekben kisebb méretben (Kingpin-méret), de már teljes képregények mentek több oldalon keresztül. Aztán egyszer valaki rájött, hogy lehet ezt még fokozni, és megjelent az első Kockás magazin, immáron végig színes és teljes képregényekkel. Az a többihez képest is elég drága volt, így az első szám megszerzéséhez még anyai segítségre volt szükségem.
Újabb lépés volt, amikor behívtak a tanáriba azzal, hogy egy újabb újság próbálná meg a Pajtáshoz hasonló rendszerben terjeszteni önmagát. Ebben is voltak képregények, de ez már szörnyen drága volt: 24 Ft. Kicsit elijesztett az ára, tudtam, hogy mostantól nem téveszthetek, mert ezt nem tudom kipótolni, ha elszúrom, de nem volt sok választásom, elvállaltam azt is. Ez volt az Alfa, benne az Asterix Britanniában első részével. Nagyon tetszett, vettem is minden számot, sőt, visszamenőleg is sikerült az előző két sztorit megszerezni valahonnan.
Közben 1978-ban, tízéves koromban behoztak a suliba egy csomó külföldi képregényt...
Volt köztük Tarzan, Superman, Pókember (Spindelmannen, Edderkoppen), Hulk, Fantasztikus Négyes, Igazságliga (Gigant), John Carter, meg néhány mesés, mint a Berci (Bamse), Fanti (Pellefant) és társai. Voltak köztük borító nélküliek, vagy borítósok, ámulva néztük őket, próbáltuk összerakni a sztorit a képek alapján. Nagy értékkel bírtak, naponta cserélgettük őket egymás között. Két borítatlan ért egy borítósat, vagy két mesés képregény egy szuperhősöst. Ekkor köteleztem el magam Pókember mellett, amelyből minden számot begyűjtöttem, ami csak kijött.
A svédek és dánok rájöhettek, hogy olcsóbb nálunk a nyomtatás, és itt kezdték el készíttetni a képregényeiket, amelyek egy része aztán valahogyan kikerülhetett a nyomdából...
1978-1984-ig tartott a kánaán, akkor a svéd kiadó megszűnt, a helyét átvevő új kiadó pedig már nem nálunk nyomtatott.
Egy-két év szünet után a hollandok juthattak hasonló elhatározásra, mert a bolhapiacokat tömegével lepték el a holland Pókemberek. Egészen más kiadást követtek (a svédeknél 2-4 történet volt egy újságban egyszerre, a hollandok a későbbi magyar kiadáshoz hasonlóan 22 oldal Pókembert és 10 oldal egyéb képregényt adtak ki egy füzetben), amely kissé nehezen volt követhető, de néhány évig megint ellátott minket a megfelelő képregényadaggal.
Aztán jött 1989-ben a magyar kiadású Csodálatos Pókember. Akkoriban már rendszeresen jártuk egy szűk körben a PeCsa bolhapiacát, és cserélgettük, vásároltuk egymás között a képregényeket.
Amikor a 90-es évek elején elmentem az első Képregénybörzére (vagy Fesztiválra) Oroszlányba, ott mutattak be Láng Istvánnak, az akkori szerkesztőnek, akivel összebarátkoztunk, és akinek köszönhetően lett nagyobb rálátásom a képregények mögött futó háttérmunkába. Elsőként a történetek összeszerkesztésében, kiválasztásában, ami a mai napig is a kedvencem az összes tevékenységem közül, amit kiadóként és szerkesztőként végzek.
A CsodaPók első sorozatának vége felé már belekóstolhattam a szerkesztői munkába is, amit valamelyest folytathattam a második sorozatnál is. A Kingpin kiadó első (közös) kiadványa a Pókember és Fekete Macska című kétrészes semices különszám volt. Azt már teljes egészében én szerkesztettem és állítottam össze.
Aztán 2006. tavaszán – laza 25 évvel később – sikerült eljutni odáig, hogy Bayer Antal segítségével tárgyalhattam a DC kiadóval, és ennek eredményeképpen 2006. októberében jelent meg első önálló kiadványunk, a Vertigo 1. kötete, amely az Uránia moziban lévő rendezvényen debütált.
A többit már tudjátok.
