Thor a Marvel Cinematic Universe (MCU) negyedik fázisában is kapott önálló filmet. Sőt, mivel a Szerelem és Mennydörgés a karakter negyedik önálló filmje, a viking isten túltett a legtöbb riválisán. Ezen nem kell feltétlenül elcsodálkoznunk, hiszen Thor mind a képregények, mind a filmadaptációk egyik leginkább kedvelt karaktere.
Utolsó találkozásunkkor Thor nem volt túl jó bőrben. Veszteségek egész sorát szenvedte el, aminek következtében csúnyán elhagyta magát – pocakosan, zilált szakállal, alkoholproblémák közepette állt össze a Galaxis Őrzőivel, akikkel belevetette magát a messzi űr kihívásaiba. Mostani filmünk elején már egy sokkal inkább hősre hasonlító vikingként látjuk újra, aki visszaszerezte régi harcedzettségét, és az Őrzőkkel az oldalán újra győztes csaták bajnokaként áll az istenségeket megillető magaslatok tetején. Így jut el hozzá a hír, hogy új ellenség bukkant fel az univerzumban, a tragikus sorsú Gorr, akinek egyetlen célja, hogy bosszúszomjtól vezérelve legyilkoljon valamennyi istenséget a világon. Thor, és a Ragnarök ideje óta mellészegődött jóbarátja, a kőóriás Korg, visszatér a Földre, ahol újra összetalálkozik a Földre költözött Asgard vezetőjével, Valkűrrel, és egykori kedvesével – Mjölnirrel. A darabjaiból újra összekovácsolódott Mjölnir azonban új fegyverforgatót talált magának, Thor volt barátnőjét, Jane Fostert. Első közös harcuk során az istenölő elrabolja az Asgardban élők gyerekeit, Thor és csapata pedig elindul, hogy megmentse őket, és leszámoljon az istenek létét fenyegető gonosszal.
Milyen elvárásaink lehetnek egy új Thor filmmel kapcsolatban? Az MCU tapasztalatai szerint egy félelmet nem ismerő harcos hőstetteit, nem kevés drámát, legalább ugyanennyi humort, és egy epikus történetet fogunk végig kísérni, mindezt lenyűgöző látványvilággal közvetítve. Ezt meg is kapjuk. Thor újra forgatja Thanos ellen kovácsolt fegyverét, a Vihartörőt, és villámcsapásokkal megtűzdelt fejszecsapásai alatt hullik az ellen, mint augusztusi égbolton a csillagok. Humorban sem szűkölködik a film, bár nyilvánvalóan szubjektív, hogy kiket milyen jellegű viccek nevettetnek meg. Maradjunk annyiban, hogy sikító kecskékből nincs hiány. A dráma is adott, amit elsősorban Thor, Jane, Mjölnir és Vihartörő intrikus kapcsolata teremt meg, kiegészítve az istenek és a beléjük vetett hit mibenlétének kérdéseivel. A történet epikusságáról csak annyit, hogy látunk itt messzi világokban folytatott harcoktól elkezdve, csillagokon átvezető hajszán és árnyéklényekkel folytatott összecsapásokon keresztül az univerzum összedőlésével fenyegető konfliktusig gyakorlatilag mindent. A látványvilág hozza az MCU sztenderdjét, sőt, a sötétebb tónusokba forduló fekete-fehér képekkel még valami újjal is megpróbálkozik.
Ezek lennének tehát az elvárások, most nézzük, milyen reményeket táplálhatunk egy új Thor film kapcsán. Mivel a mennydörgés istene a Bosszú Angyalainak… mármint a Bosszúállók csapatának egyik legerősebb karaktere, ráadásul egy eleven istenség, reménykedhetünk a karakter egy olyan megformálásában, aminek láttán leesik az állunk, akiben meglátjuk a nagybetűs Hőst, akinek isteni ereje elkápráztatja a nézőt, akinek a tettei láttán úgy érezzük, a világ egy biztonságos hely, és van valaki, akire felnézhetünk, akit nem csak szerethetünk, de tisztelhetünk is. Nos, ezt sajnos nem kapjuk meg.
A kortárs trendeket követve, és az MCU negyedik fázisára jellemző módon, Thor nem egy makulátlan, kompetens hős, hanem egy gyarló, gyengeségeivel küzdő, és alkalmanként megmentésre szoruló valaki. Ez persze értelmezhető a karakter komplexitás felé történő elmozdításaként, árnyalásaként, hús-vér élőlénnyé tételeként… de biztosan szükség van erre? Miért nem nézhetünk végig még egy szuperhős filmet sem úgy, hogy nyugodtan hátra dőlünk a fotelben, és sütkérezünk abban a jóleső érzésben, amit egy hős iránti tisztelet jelent? Miért nem élvezhetjük végig, ahogy a szívünknek kedves karakter egyszerűen csak sikereket ér el?
A Thor: Szerelem és Mennydörgés hozza az MCU negyedik fázisának sztenderdjét, de ennél többet sajnos nem tesz. Ahogy korábban megfogalmazták, a Végjáték óta a Marvel filmek olyanok, mint egy videójáték, amit az ember már végig vitt, de még nem akarja elengedni, ezért megkeres a térképen minden mellékküldetést, amik nem annyira kidolgozottak, mint a fő sztori, nem is haladnak semerre, de általuk azért kicsit még elidőzhetünk a szeretett világban. Ezt a hangulatot hozza a mennydörgés istenének új filmje is, ennek minden előnyével és hátrányával.
