Élet a Végjáték után. A Marvel moziverzum első 10 évét lezáró monumentális alkotás, a Bosszúállók – Végjáték után most a legújabb Marvel mozifilmben, a Shang-Chi-ben láthatunk egy újabb szeletet abból, hogy hogyan is ment tovább az élet az említett film óta. Persze azóta kaptunk egy Pókember idegenben filmet, ami már mutatott ezt-azt, meg egy Fekete Özvegy filmet, ami viszont még a Végjáték előtt játszódott. Most a Shang-Chi filmmel elkezdhetünk továbblépni, és megnézni, hogy milyen irányban is fog haladni tovább a Marveles moziverzum.
Nem véletlenül használtam a továbblépni szót, hiszen a Marvel stúdió is így tekint az új filmekre, ugyanis nagyon sok korábbi szereplő sorsát lezárták a Bosszúállók filmekben, a helyükön maradt űrt pedig be kell tölteni. A recept most is ugyanaz, mint korábban volt: előszednek olyan eddig nem használt karaktereket, akik eddig nem voltak reflektorfényben - sokan még köztudatban se nagyon, maximum a képregényolvasók körében - és igyekeznek bemutatni, hogy ezekből is lehet sikerfilmet csinálni. A koronavírus okozta pandémia persze ezt a törekvést is alaposan keresztülhúzta, ezért nehezen várhatjuk ettől a filmtől is, hogy kasszát fog robbantani, és sok korábbi elődjéhez hasonlóan belép az egymilliárd dollárosok klubjába. De ettől függetlenül sikeres lehet ez a projekt is.
Ehhez lássuk, hogy mit is nyújt ez a film az átlag néző számára. Mindenekelőtt kalandot, látványt, kellő mennyiségű drámával és humorral. Ahogy mondtam, minden adott, hogy a film sikeres legyen. Nehéz a filmről spoilermentesen beszélni, mert ezúttal az alkotók elég ügyesen vezették úgy történet szálat, hogy egy-egy részlet kiragadása is elárulhat fontos dolgokat, ezért megpróbálok olyan dolgokat kiemelni, amelyek már azért az előzetesből is kiderültek. Mivel Shang-Chivel nem találkoztunk eddig, így természetesen ez a film egyben eredetfilm is. A sztori emiatt nem lineáris vonalon halad, hanem többször ugrálunk a jelen és a múlt között. Bár ez kissé lassítja a filmet és időnként megtöri annak lendületét, ennek ellenére kihasználták arra, hogy így fontos részleteket tudjunk meg a megfelelő időben. A néző ezen kívül betekintést kap a kínai mitológiákba – még ha ez elég érintőleges is – valamint harcművészetekbe is. Már ezzel a kettővel kipipálhatjuk a kaland és látvány részét a filmnek, de ezt még fűszerezi a Vasember filmekből már ismert tíz gyűrű legendája is, amit itt végre jobban kifejtenek, és némi magyarázatot is kapunk a Vasemberben történtekre is. (Egy apró tipp: nem árt, ha kicsit felfrissítitek az ismereteiteket azzal, hogy megnézitek előtte a Vasember 3-at. Nem kötelező hozzá, de ártani nem árt.) Valamint megtudjuk, hogy Shang apja már legalább 1000 éve él a gyűrűk adta erőknek köszönhetően, és eddig sem volt újdonság, hogy ő lesz a főszereplő nemezise, amit nem kerülhet el. Bár némiképp sablonosan hangzik, maga a karakter semmiképp nem lett az. Sőt, bizonyos helyzetekben tudunk vele még azonosulni is. Szerencsére Wenwu karaktere bőven túlmutat az egydimenziós képregényfilmes gonoszokon, amit Tony Chiu-Wai Leung alakítása is tovább emel. A cselekmény akkor indul be, amikor az Amerikában titokban élő Shangre az apja zsoldosokat küld, hogy megszerezzék tőle az anyjától kapott amulettet. Shang-Chi ekkor szembesül azzal, hogy nem menekülhet a múltja elől, ideje visszamennie Makaóba és szembenéznie apjával. Természetesen ezek után kiderül, hogy a sztori ennél jóval bonyolultabb, és hogy az apjánál jóval sötétebb erők is vannak a háttérben.
Ahogy említettem, látványból természetesen ebben a filmben sincs hiány. A sok ősi mitológiai lényen és helyen kívül, amik valóban nagyon jóra sikeredtek, a harcjelenetek is szintén rengeteget dobnak a filmen. A hagyományos, jól kidolgozott kung-fu harcokon kívül azért kapunk egy csipetnyi vu-hsziát (a teljesen laikusoknak: ez nagyjából a szuperhős kung-fu) is. Különösen jóra sikeredett Wenwu és Jiang Li első harca, valamint az előzetesben is látható, az épület oldalán lévő bambusz állványon zajló harc. Ami viszont talán egy kicsit sok volt, az a film végén lévő egyik epikus harcjelenet, amiben az előzetesben is látható sárkány érintett. Az egy picit kilógott a filmből, és ez érződik azon is, hogy elég rövidre sikeredett, bár kétségtelen, hogy az addig felvezetett történet miatt kikerülhetetlen volt.
Térjünk rá a szereplőkre. Tony Leungról már írtam, de nézzük mi a helyzet a többiekkel. A két főszereplőtől előzetesen nem vártam talán túl sokat. A film elején ez továbbra is állt. Simu Liu, valamint gyerekkori megfelelői olyan semmilyennek tűntek, Awkwafina pedig eleinte inkább tűnt idegesítőnek, mint jópofának (ez már a Jumanji – Következő szintnél is érződött), de a film előre haladtával viszont már nem ezt érzi az ember. Simu Liu egész jól boldogul a szereppel, és bár egy kicsit még csiszolatlan, a film végi jeleneteknél látszott benne, hogy miért is ő kapta a szerepet, és úgy néz ki, hogy van potenciál a srácban. Awkwafina pedig szintén jól adagolta a rá szánt humorforrást, egyáltalán nem volt olyan idegesítő az alakítása, mint előzetesen vártam, mindenképp plusz pont jár neki ebben a filmben.
Összegezve: a Marvelnek megint sikerült egy szórakoztató filmet összehoznia egy eddig teljesen ismeretlen karakterrel és tovább bővítenie az eddig is terjedelmes filmes univerzumát. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hiszen kellemes kikapcsolódást nyújt. Akinek a Doktor Strange film tetszett, az ebben a filmben sem fog csalódni, még ha Simu Liu nem is egy Benedict Cumberbatch.
